Trailhead

Mountainbike tesztek, útvonalak

Rólam

-A nevem Vizdák János. 1993-ban kezdtem el hegyikerékpározni versenyszerűen, és nyertem meg az első versenyemet még abban az évben, a legutóbbit pedig 2019 októberében. Bár a profi versenyzést abbahagytam 2005-ben, de a magam örömére azért minden évben elindulok még pár versenyen valamelyik szakágban.

-1996-tól 2004-ig a válogatott keret tagjaként sok nemzetközi Cross Country és Maraton versenyen vettem részt.

-Az évek során begyűjtöttem pár magyar bajnoki címet. Cross Country mellett, a maraton szakágban is sok szép eredményt értem el az évek során (pl.: Duna maraton hosszú táv első hely, 24 órás maraton egyéni győzelem). Majd 2007-ben a Downhill szakágba átlátogatva a magyar kupasorozat és ranglista összetettet ott is megnyertem.

-A legjobb külföldi eredményem a 2003-as maraton Európa Bajnokságon 16. hely.

-Bár sok versenyt nyertem, de amire a legbüszkébb vagyok, hogy az országban az egyetlen olyan bringás vagyok, aki nyert Cross Country, Marathon, 24órás solo és csapat, Downhill és Enduro versenyen is, és mindegyik szakágban indultam külföldi versenyeken is.

-Emellett 2000-2004-ig a Testnevelési Egyetemen tanultam kerékpáredzői szakon, de már a diploma megszerzése előtt is számos kiváló magyar versenyzőt edzettem. Ezzel ugyan az utóbbi években nem sokat foglalkoztam egyéb elfoglaltságaim miatt, de hamarosan újra fogok.

-2005-től 10 éven át a Speed-Way kerékpárüzlet tulajdonosa, majd a Boneshaker kerékpár alkatrész nagykereskedés társtulajdonosa voltam, és gyűjtöttem tovább a tapasztalatokat.

-Az utóbbi években sokat utaztam, szerte a világban, és közben volt szerencsém bringázni a világ legjobb és legdurvább trail-jein, valamint kipróbálni olyan bringákat is amiket hazánkban kapni sem lehet. Hónapokat montiztam Amerikában, Kanadában, és Újzélandon, de valamennyit már Ausztráliában, Afrikában és Ázsiában is.

https://bikemag.hu/author/vizdak-janos/

https://www.facebook.com/Rolling-Tramp-1487965574588389

-A sportban, az üzleti életben és az utazások során szerzett, majd 30 évnyi tapasztalatom alapján tesztelek most bicajokat a magam örömére és ezt szeretném itt megosztani veletek. Nem fizetnek érte, független, őszinte tesztek, amivel lehet szerzek pár haragost is, de ez sosem tartott vissza:)

-Gyakorlatilag az egész életem a hegyikerékpározásról szólt és akörül forog ma is. Számtalan bringát próbáltam az évek során, ráadásul aktívan magas szinten, valamint rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a versenyzés és a külföldi, bringás trail kereső útjaim során.

-Barátaim már régóta bátorítanak, hogy írjak ezekről, érdekli őket és talán érdekelhet másokat is. Ennek okán indult ez az oldal.

-Igyekszem legjobb tudásom szerint, teljesen elfogulatlan véleményt alkotni a bringákról és talán majd másról is idővel. Nem vagyok sem író, sem nyelvtan tanár, így a hibáért előre bocs, ha ez nagyon forgatja a gyomrod, akkor inkább ne erőltesd, mert ez már nem nagyon fog változni:) Cserébe viszont őszinte, nem PR teszteket kapsz.

www.trailhead.hu

20181019_115438-01.jpeg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trailhead.blog.hu/api/trackback/id/tr6315908194

Független hegyikerékpár tesztek, 27 év verseny tapasztalatával.

Címkék

Archívum

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása